Peti súlyos testi sértésért tölti büntetését. Győrben munkatársa a börtönrádiónak. Tettét már többször megbánta, és komolyan keresi a visszailleszkedés lehetőségeit.

Édesanyámnak sok gondja volt velünk. Apám, akit nem szólítok édesapámnak, másféléves koromban hagyott el minket. Ő az akkori NSZK-ban dolgozott karosszérialakatosként, és mellette kint elvégezte a CNC esztergályos szakmát. Később meghallgattam apámat és anyámat is, hogy miért mentek szét, de igazából ma sem tudom, kinek van igaza.

Anyám szerint azért ment el apám, mert az orvosok azt mondták, hogy lebénul az egyik felem és a hároméves kort sem érem meg. Apám azt állítja, hogy míg ő kint dolgozott, anyám más férfi után nézett. Mindkettejüknek biztosan van igazsága, és az is biztos, hogy volt oka a válásnak. Ma már azonban ez nem nagyon számít.

Az igaz, hogy születésem nem volt egyszerű szülés és az is igaz, hogy betegen születtem, ezeket tudtam kiolvasni az orvosi papírokbból, amikor szerettem volna megtudni az igazságot 16-17 éves koromban, de hála Istennek, az orvosok tévedtek és nem lett semmi problémám.

Én csak arra emlékszem, hogy anyám újdonsült párjával, aki aztán a nevelőapám lett, sokat vittek orvostól orvosig, míg végül pesti orvosoknál kötöttünk ki. És ez így is maradt másféléven keresztül. Nevelőapám elmondta, nagyon sokat kellett cipelniük gyógytornákra és ez rengeteg időt elvett az életükből.

Amikor Pestre kerültünk orvosokhoz, nagyon meglepődtek. Olvasták a leleteket, és nem értették, hogy a leletek alapján hogyan jöhetek be a saját lábamon a rendelőbe. Az is előfordult, hogy az egyik pesti ortopéd főorvos már Győrből megkapta a leleteket, és amikor meglátott csak annyit kérdezett: „Biztos, hogy rólam van szó?”

Végül a sok hitetlenkedés után megkezdődtek a vizsgálatok. Szinte minden orvos megvizsgált, mert egy pici gyanú felmerült: ugyanis a bal karom nem volt olyan gyors reagálású, mint a jobb. Végül az egyik vizsgálat kimutatta, hogy a sok, fejlesztésre szánt, erőltett tornáztatás az izomrostok kárára ment. Kiderült az is, ha még sokáig így kezeltek volna, akkor nemhogy erősebb nem lettem volna, de a rostok teljesen elhaltak volna. Az izomzatom gyengeségének azonban mégsem ez volt a fő oka, hanem az, hogy a szervezetem olyan mérgező salakanyagot termelt, amely a károsította azt. Végül a gyógyszeres kezeléssel rendbe jöttem, azaz csak rendbe jöttem volna, ugyanis a vizsgálatok során asztmás lettem.

A diagnózis  megállapításához CT vizsgálat is kellett, és ez akkoriban nem volt olyan egyszerű, bár azért ez ma is kalandos mutatvány. A lényeg, hogy 1-2 éves gyerekek ritkán tűrik jól, ha egy csőbe fekteteik őket 15-20 percre és hangszórókon keresztül beszélnek hozzájuk. Én sem rajongtam a lehetőségért és minden erőmmel azon voltam, ne kelljen befeküdnöm. Akkor az ellenkezésemet úgy törték meg, hogy odakötöztek a géphez. Mindez olyan félelmet szült bennem, hogy befulladtam, és abba kellett hagyni a vizsgálatot. Kaptam asztmasprayt, amit szívni és fújni kellett, de úgy, hogy sípoljon és a fújóka végén lévő propeller forogjon. Állítólag ez nagyon tetszett nekem. A sok fulladás hatéves koromig nem múlt el, és nagyon rossz emlékeket hagyott, rengeteg éjjel lógtam az ablakban anyukámmal a hátam mögött, hogy friss levegőhöz jussak.

Úgy mondták, jó darabig problémát okoztam szüleimnek, éjjelente pedig a tesóimnak és persze az óvodában sem szerettek velem bajlódni.