Kíváncsiak voltunk, hogy a személyes benyomásokon kívül, objektívabb módszerekkel is biznyítani lehet-e a munkánk értelmét, ezért szakértőket kértünk fel a hatásvizsgálatra. 

 Szabadidő a zárkán kívül

• Bár az önkéntesség fogalmát a börtönben kicsit másképp kell érteni, mint a szabad életben, egy dolog egyértelműen kiderült: a férfi és női fogvatartottak körében nagyon hasonlóak a rádiózással kapcsolatos motivációk.
• A fogvatartottak programba való bevonásról a neveléssel és rehabilitációval foglalkozó reintegrációs tisztek döntenek. A teljes fogvatartotti populációból egy szűk kör az, amelyik a magaviselete, a közösségbe való beilleszthetősége, a bűncselekmény típusa, az ítélet hossza, családi helyzete alapján bevonnak a programokba. Ők a „börtön elitjének” tartott réteg, akik könnyebben motiválhatóak a többi fogvatartottnál.
• A reintegrációs tisztek véleményével egybevágtak az interjúink tapasztalatai: a rádiózásba bevont elítéltek motivációja kapcsán is jellemző, hogy eleinte csak a zárkán kívüli idő eltöltése, a börtönbeli élet minőséget és a szabadulás idejét befolyásoló „jópontok”, kedvezmények reményében jelentkeztek a programra. A motiváció később mélyül el. Valójában a programok hosszútávú sikerének, eredményességének egyik záloga, hogy sikerül-e a fogvatartottakat elmozdítani az instrumentális, érdekek által vezérelt motivációk szintjéről

Mitől nő a motiváció?

• A motivációkra pozitívan hat, hogy a fogvatartottak egy folyamatos zárkán kívüli tevékenység reményében vághatnak bele a rádiózásba, ami akár az egész ítélet hosszát végigkíséri. A zárkán kívüli programok jellemzően pályázatokból megvalósuló, véges időtartamú tevékenységek. A fogvatartottaktól és a börtönök dolgozóitól egyaránt sokszor halljuk azt a kritikát, hogy a véges, szűkös időkeretben működő programok nem épülnek be a börtön és a fogvatartottak életébe, ezért nem is képesek valódi változásokat előmozdítani. 
• A zárkában haszontalanul töltött idővel a legnehezebb megbirkózni, valamint azzal, hogy kevés az olyan tevékenység, ami kiszakít, vagy lefoglal a zárkában – mondják a fogvatartottak. Ebből a szempontból is különleges lehetőségnek tartják a rádiózást, amivel akkor is lehet foglalkozni, amikor éppen nem a formális foglalkozások keretében végzik.

• A motivációk elmélyülésére erősen hatott, amikor az előkészületek után elkezdték a műsorkészítést. Másrészt előjöttek félelmek, kételyek a szakmai készségekkel és a kudarcokkal kapcsolatban.

Kreativitás és felelősségvállalás

• A rádiózásra jelentkező fogvatartottakat leginkább az lelkesítette, hogy „végre felelősséget lehet vállalni valamiért”, hogy lett „cél, perspektíva a börtön hétköznapjaiban”, hogy „meg tudunk szólalni, amivel könnyíthetjük a helyzetünket, ami az előnyünkre válik.” Ez alatt részben az érdekképviseletet értik a börtön vezetősége felé, részben pedig a börtön és a hatóságok által kommunikált, sokak számára nehezen érthető rendeletek, szabályok általuk is fogyasztható „emberi nyelvre” fordítását.
• A rádiózástól a kreativitás kiélését és szabadságot várjak, amit nagyon nehéz a börtön falain belül megélni. A rádiósok elmondása szerint még a szabadidős tevékenységekre és civil programokra sem jellemző a szellemi vagy alkotómunka, melynek kereteit, tartalmát maguk a fogvatartottak alakíthatják ki. A rádióval kapcsolatban ez volt a legmeglepőbb és legváratlanabb számukra.

Miben segít?

• Elmondták, hogy a rádiózás hasonlóbb a kinti világban végzett tevékenységeikhez, mint a legtöbb börtönben végzett tevékenység: „Abban ad majd segítséget, hogy megőrizzem magam olyan embernek, amilyennek szeretném” (férfi rádiós); „A mentális készségeimet szinten tudjam tartani”  (férfi rádiós); „Az ember ebben a szűk környezetben elbutul. A rádióval visszajön a kommunikáció, a szókincsem” (férfi rádiós).
• „A műsorszerkesztésre is ezért álltam rá jobban, mert ki lehet teljesedni. Lehet beszélni, úgy, ahogy az ember nem szokta meg. Végre nem azt a kétszáz szót használom, amivel eltérítem a hülyéket, hanem azt, amit igazából az életben is szeretnék mindennap használni” (szabadult férfi rádiós).
• Speciálisan a nőkre jellemző igény, hogy a rádiózás támaszt adjon, hogy kiadhassák magukból az érzéseiket és meghallgathassanak másokat. A férfiakat inkább a műsorkészítés és a vágás technikai háttere érdekli. A férfiak ezeket a készségeket tartják hasznosnak a szabadulás utáni életben, míg a nők inkább a műsorkészítést, a kommunikációs- és íráskészség fejlődését tekintik használható tudásnak a szabadulás után.

Amikor bejön a külvilág…

• Fontos motivációs faktor, hogy – a rádiósokat segítő civil mentorok, a műsorokba meghívott civil vendégek és a kívülről behozott információk, hírek révén – „bejön a külvilág”. Volt, akire a börtönrádióról készült TV-riporton vagy honlapon keresztül találtak rá elvesztett barátai, így vették fel újra a kapcsolatot.
• Úgy látták, hogy a rádió a civil társadalom felé is segíti a fogvatartottak elfogadását: „Segíti a civil emberek hozzáállását hozzánk. A barátok nem azt kérdezik, hogy miért ültél, hanem azt, hogy mit csinálsz, mi a feladatod rádiósként?” A rádiós szerepben látva könnyebben elfogadják a fogvatartottakat, oldódnak az előítéleteik. Az interjúidézetek az első időszak érzéseit tükrözik:           

Női rádiósok mondták:

„Szabadságot is kapok. Azt, hogy az embernek a lelke, az agya – ilyenkor nem vagyunk itt. Ezt várom nap mint nap”.

„Amellett, hogy dolgozom, a napjaim nagy részét kitölti. Gondolkodásban is és anyaggyűjtésben is”.

„Egy hullámvölgy, egy félsz, hogy Úristen, ezt én nem fogom tudni csinálni. Szakmailag hozzáértés kell. Amikor megcsináltuk az első műsorokat, akkor jöttem rá, hogy fogom tudni csinálni”.

„Csak jókat. Megmutathatom magam. Kiírhatom magamból a fájdalmaimat”.

„Az emberi sorsokból meríthetek ihleteket”.

„Kinyitott egy olyan kaput, amire önmagában én biztos nem jutok el. Mert egészen más területen dolgoztam”.

Férfi rádiósok mondták:

„Mindig gondolkodok, variálok, hogy mit lehetne. Este is írok össze dolgokat a zárkában. Lefoglal. Korábban csak lefeküdtem a zárkámba és Tv-zgettem, hallgattam a rádiót”.

„A régi készségeim kezdenek újraéledni, amelyek teljesen letompultak a bent töltött évek során”.

„A legnagyobb probléma, hogy az idő, amit nem tudunk hasznosan eltölteni, nagyon lassan telik. Azon vettem magam észre, hogy ezekben az üresjáratokban is azon gondolkodom, hogy mit hogy fogok csinálni a rádióban. Hogy fog működni a műsorom, milyen szlogent vagy zenét szeretnék hozzá. Tehát kitöltötte a gondolataimat azon kívül is, hogy konkrétan ott lettem volna a foglalkozáson”.

A vizsgálat körülményei

A vizsgálatot 2015. szeptembere és 2016. májusa között végeztük. A kutatás keretében kutatók és önkéntes mentorok készítettek interjúkat a rádióról. A vizsgálatban a Váci Fegyház és Börtön, a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézet, valamint a Győr-Moson Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet rádiós fogvatartottjai, szabadult rádiósai, a rádióhallgató fogvatartottak és a börtönök dolgozói vettek részt.