Kíváncsiak voltunk, hogy a személyes benyomásokon kívül, objektívabb módszerekkel is biznyítani lehet-e a munkánk értelmét, ezért szakértőket kértünk fel a hatásvizsgálatra. 

 Szabadidő a zárkán kívül

• Bár az önkéntesség fogalmát a börtönben kicsit másképp kell érteni, mint a szabad életben, egy dolog egyértelműen kiderült: a férfi és női fogvatartottak körében nagyon hasonlóak a rádiózással kapcsolatos motivációk.
• A fogvatartottak programba való bevonásról a neveléssel és rehabilitációval foglalkozó reintegrációs tisztek döntenek. A teljes fogvatartotti populációból egy szűk kör az, amelyik a magaviselete, a közösségbe való beilleszthetősége, a bűncselekmény típusa, az ítélet hossza, családi helyzete alapján bevonnak a programokba. Ők a „börtön elitjének” tartott réteg, akik könnyebben motiválhatóak a többi fogvatartottnál.
• A reintegrációs tisztek véleményével egybevágtak az interjúink tapasztalatai: a rádiózásba bevont elítéltek motivációja kapcsán is jellemző, hogy eleinte csak a zárkán kívüli idő eltöltése, a börtönbeli élet minőséget és a szabadulás idejét befolyásoló „jópontok”, kedvezmények reményében jelentkeztek a programra. A motiváció később mélyül el. Valójában a programok hosszútávú sikerének, eredményességének egyik záloga, hogy sikerül-e a fogvatartottakat elmozdítani az instrumentális, érdekek által vezérelt motivációk szintjéről

Mitől nő a motiváció?

• A motivációkra pozitívan hat, hogy a fogvatartottak egy folyamatos zárkán kívüli tevékenység reményében vághatnak bele a rádiózásba, ami akár az egész ítélet hosszát végigkíséri. A zárkán kívüli programok jellemzően pályázatokból megvalósuló, véges időtartamú tevékenységek. A fogvatartottaktól és a börtönök dolgozóitól egyaránt sokszor halljuk azt a kritikát, hogy a véges, szűkös időkeretben működő programok nem épülnek be a börtön és a fogvatartottak életébe, ezért nem is képesek valódi változásokat előmozdítani. 
• A zárkában haszontalanul töltött idővel a legnehezebb megbirkózni, valamint azzal, hogy kevés az olyan tevékenység, ami kiszakít, vagy lefoglal a zárkában – mondják a fogvatartottak. Ebből a szempontból is különleges lehetőségnek tartják a rádiózást, amivel akkor is lehet foglalkozni, amikor éppen nem a formális foglalkozások keretében végzik.

• A motivációk elmélyülésére erősen hatott, amikor az előkészületek után elkezdték a műsorkészítést. Másrészt előjöttek félelmek, kételyek a szakmai készségekkel és a kudarcokkal kapcsolatban.

Kreativitás és felelősségvállalás

• A rádiózásra jelentkező fogvatartottakat leginkább az lelkesítette, hogy „végre felelősséget lehet vállalni valamiért”, hogy lett „cél, perspektíva a börtön hétköznapjaiban”, hogy „meg tudunk szólalni, amivel könnyíthetjük a helyzetünket, ami az előnyünkre válik.” Ez alatt részben az érdekképviseletet értik a börtön vezetősége felé, részben pedig a börtön és a hatóságok által kommunikált, sokak számára nehezen érthető rendeletek, szabályok általuk is fogyasztható „emberi nyelvre” fordítását.
• A rádiózástól a kreativitás kiélését és szabadságot várjak, amit nagyon nehéz a börtön falain belül megélni. A rádiósok elmondása szerint még a szabadidős tevékenységekre és civil programokra sem jellemző a szellemi vagy alkotómunka, melynek kereteit, tartalmát maguk a fogvatartottak alakíthatják ki. A rádióval kapcsolatban ez volt a legmeglepőbb és legváratlanabb számukra.

Miben segít?

• Elmondták, hogy a rádiózás hasonlóbb a kinti világban végzett tevékenységeikhez, mint a legtöbb börtönben végzett tevékenység: „Abban ad majd segítséget, hogy megőrizzem magam olyan embernek, amilyennek szeretném” (férfi rádiós); „A mentális készségeimet szinten tudjam tartani”  (férfi rádiós); „Az ember ebben a szűk környezetben elbutul. A rádióval visszajön a kommunikáció, a szókincsem” (férfi rádiós).
• „A műsorszerkesztésre is ezért álltam rá jobban, mert ki lehet teljesedni. Lehet beszélni, úgy, ahogy az ember nem szokta meg. Végre nem azt a kétszáz szót használom, amivel eltérítem a hülyéket, hanem azt, amit igazából az életben is szeretnék mindennap használni” (szabadult férfi rádiós).
• Speciálisan a nőkre jellemző igény, hogy a rádiózás támaszt adjon, hogy kiadhassák magukból az érzéseiket és meghallgathassanak másokat. A férfiakat inkább a műsorkészítés és a vágás technikai háttere érdekli. A férfiak ezeket a készségeket tartják hasznosnak a szabadulás utáni életben, míg a nők inkább a műsorkészítést, a kommunikációs- és íráskészség fejlődését tekintik használható tudásnak a szabadulás után.

Amikor bejön a külvilág…

• Fontos motivációs faktor, hogy – a rádiósokat segítő civil mentorok, a műsorokba meghívott civil vendégek és a kívülről behozott információk, hírek révén – „bejön a külvilág”. Volt, akire a börtönrádióról készült TV-riporton vagy honlapon keresztül találtak rá elvesztett barátai, így vették fel újra a kapcsolatot.
• Úgy látták, hogy a rádió a civil társadalom felé is segíti a fogvatartottak elfogadását: „Segíti a civil emberek hozzáállását hozzánk. A barátok nem azt kérdezik, hogy miért ültél, hanem azt, hogy mit csinálsz, mi a feladatod rádiósként?” A rádiós szerepben látva könnyebben elfogadják a fogvatartottakat, oldódnak az előítéleteik. Az interjúidézetek az első időszak érzéseit tükrözik:           

Női rádiósok mondták:

„Szabadságot is kapok. Azt, hogy az embernek a lelke, az agya – ilyenkor nem vagyunk itt. Ezt várom nap mint nap”.

„Amellett, hogy dolgozom, a napjaim nagy részét kitölti. Gondolkodásban is és anyaggyűjtésben is”.

„Egy hullámvölgy, egy félsz, hogy Úristen, ezt én nem fogom tudni csinálni. Szakmailag hozzáértés kell. Amikor megcsináltuk az első műsorokat, akkor jöttem rá, hogy fogom tudni csinálni”.

„Csak jókat. Megmutathatom magam. Kiírhatom magamból a fájdalmaimat”.

„Az emberi sorsokból meríthetek ihleteket”.

„Kinyitott egy olyan kaput, amire önmagában én biztos nem jutok el. Mert egészen más területen dolgoztam”.

Férfi rádiósok mondták:

„Mindig gondolkodok, variálok, hogy mit lehetne. Este is írok össze dolgokat a zárkában. Lefoglal. Korábban csak lefeküdtem a zárkámba és Tv-zgettem, hallgattam a rádiót”.

„A régi készségeim kezdenek újraéledni, amelyek teljesen letompultak a bent töltött évek során”.

„A legnagyobb probléma, hogy az idő, amit nem tudunk hasznosan eltölteni, nagyon lassan telik. Azon vettem magam észre, hogy ezekben az üresjáratokban is azon gondolkodom, hogy mit hogy fogok csinálni a rádióban. Hogy fog működni a műsorom, milyen szlogent vagy zenét szeretnék hozzá. Tehát kitöltötte a gondolataimat azon kívül is, hogy konkrétan ott lettem volna a foglalkozáson”.

A vizsgálat körülményei

A vizsgálatot 2015. szeptembere és 2016. májusa között végeztük. A kutatás keretében kutatók és önkéntes mentorok készítettek interjúkat a rádióról. A vizsgálatban a Váci Fegyház és Börtön, a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézet, valamint a Győr-Moson Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet rádiós fogvatartottjai, szabadult rádiósai, a rádióhallgató fogvatartottak és a börtönök dolgozói vettek részt.

Körülbelül három hete találkoztam először a börtönrádiósokkal, amikor a lakótársaim elvittek egy meetingre, hogy nézzük meg egymást, hátha én is hozzá tudok járulni valamivel a kezdeményezésükhöz. A facebookról, illetve különböző cikkekből már értesültem a Börtönrádióról, de a személyes találkozás csak megerősítette azt, amit korábban sejtettem: egy rendkívüli civil szerveződésről van szó.

Rendkívüli, azért, mert egy olyan társadalmi csoportot próbál segíteni, ami nem feltétlenül elsőként jut eszébe az egyszeri embernek, ha támogatásra szorulókról van szó. Márpedig itt is elkél a segítség, ennek pedig nagyjából hatszor tíz a huszonharmadikon módja van, kezdve egy befogadó mentalitás elsajátításával az adományozáson át egészen a személyes segítségnyújtásig, amit a Börtönrádió mentorai és önkéntesei csinálnak.

Félig-meddig kívülállóként volt alkalmam belehallgatni egy-egy börtönrádiós műsorba, illetve találkoztam szabadult rádiósokkal, akik kint is folytatnák, amit bent elkezdtek. Ehhez most egy kinti stúdió berendezésére gyűjtés indult az adjukössze.hu oldalon, ami lehetővé tenné, hogy a börtön falai között megfogalmazott üzenetek kint is hallhatóak legyenek. Az egyértelmű buzzwordökön túl - mint második esély, reszocializáció, közösség, beilleszkedés, visszaesés megelőzése stb. - egy egészen sajátos, eredeti és tabumentes nézőpontot is nyújtanak ezek a műsorok, aminek a rácsokon kívül is van létjogosultsága.

Márk 

Javulj meg!

Pénz kaptam. Húszezerből élek és félek, hogy a hónap végére csak lyukas gatyám marad meg  zsebemből. Új lakásom majdnem ingyen van, lágy komfortban, minden egy helyen. A tusoló, ami ringnek is pont jó, ott nyílik, hol zárul a folyosó. Telefon van, de közös, és a tarifa réme arra hajt, hogy vegyek magamnak mobilt végre. Kártyám van, nem visa, de biza fényképes, és ha szépnek ébreszt a reggel, talán elveszteni volna, jó. Abból lesz jegyzőkönyv, abból meg papírhajó.

Javulj meg!

Lakótársaim kedvesek. Az egyik a gyógyszertől, a másik az évektől szédeleg. Előbbi nem bírja az 50 napot, a másik meg a 360 hónapot. Rivotril, Tegretol, SrSanax. "Nem sorban, egyszerre te kis ravasz."Gyakran látogatnak, de nem rokonok, hanem fekete gumibotok. Beszéd helyett, átrendezik lakhelyemet, én meg visszapasszítva az ágyat, az asztalt, a széket, a rendrakással este 8-ra végzek. Nem gond. Nem probléma.  Bánhatom,  hogy gyermekem nyolc éve nem látom.  

Javulj meg!

Szombaton, vagy vasárnap lemegyek a boltba, és átnézem a nem mindennapi készletet. Kérdezek hármat, ami nincs, de amit megveszek, arra azt kell mondani; kincs.Napjában háromszor eszem. Az adag menza, a minőség moslék, de diétás vagyok, így jár néha valami pótlék.

Javulj meg!

Rendszeresen mozgok a lakókkal közösen, mivel régi lennék itt, már nem vagyok benne, a közösben. Elfojtott emléke csak akkor jut eszembe, ha aranyerem kéretlen vendégként köszön be.

Javulj meg!

Az ösztön tart éberen meg a kérelem, hogy hátha öt napot, tyúklábas ruhám nélkül lekophatok. Használja az eszét, Dobos! Ez jogos. Bikák és köcsögök között evickélni, na ez szlalom, igazi börtöntriatlon. Ússz az árral, tekerd az éveket, és fuss, hogy ne üsd meg térdedet.

Javulj meg!

Rezsim nincs. Amit vonnak, a kajáért, a vízért, az áramért viszik. Ha hiszik, hogy ennyit fogyasztok, olcsó ez nem vitás. Bár van, hogy csak a falat nézem, mert nincs más. A tévé csak néha kap áramot. Meleg víz akkor van, ha forralok, de ez tilos, tenyerem piros. Ha elkapnak, fegyelmit kapok, és a bíró úgy dönt még idő előtt, hogy nem szabadulok.

Javulj meg!

Van, ami jár. Van, ami adható. A többit ne említsd, mert feneked bucira verik, és hogy alul se kapj levegőt, a vécépumpa lesz az esti betevőd. Ha kell a megrázó pillanat, megkapod. Mikorr a sokkoló, ami egy mozdonyt is mozdító flessel, laza izomzattal ruház fel, ha már amúgy is ernyedt testel, a földön fekszel.

Javulj meg!

Betegnek nem jó lenni, mert hetente egyszer rendel, aki arra hivatott, hogy pár szó után a rákból is gyógyultan távozok. Nő nincs, csak kukis, akik pár kávé és dekk után,  kirágnák a fél gatyám.

Javulj meg!

Végre döndül a nagy ajtó. Aztán javulj meg! A szerződést önhatalmúlag felbontó szervezet, szabadon enged. Cetlit kötnek rám, hogy javítva vagyok, de hamisan ragyog a ránctalan arc, mert fénylik, de csak pár percig, mert itt jön el az igazi sarc. 

Javíts meg! Vagy segíts megjavulnom! Vagy nem rovom le soha az adósságom!

A reményteli szabad életből a börtönbe kerülni egyik napról a másikra igen megterhelő lelkileg, pláne ha az ember fiatal. Még ha csak előzetes letartóztatásról van is szó rengeteg szabály vár a fogvatartottra, amiket be kell tartani. Végzős egyetemistaként ezen keresztül menni pedig még inkább nehéz volt.

Amikor a tervek és álmok egy pillanat alatt szertefoszlanak, és nem marad más, mint a bizonytalanság, a kétely és a minden napot beárnyékoló lehangoltság, másra se vágyik az ember csak egy biztos stabil pontra, amibe kapaszkodhat.

Jó esetben ott a család, ám a látogatások száma igen korlátozott és havi kétszer egy órába nem lehet belesűríteni minden támogatást, amire szüksége lehet az embernek. A külvilágtól elzárva igen nehéz megőrizni azt a szellemi frissességet és tudásvágyat, ami korábban jellemzett, az ember beletörődik, hogy csak arról tud, amit mutatnak a híradóban, vagy olvas az újságban, és nem olvasgathat kedvére az interneten, hogy például „mi volt a hét legviccesebb pillanata”, ahogy azt a facebook generáció megszokta.

A bekerülés után pár hónap után az ember kissé elfásul, elgépiesedik, minden nap ugyan akkor kel, ugyan azt csinálja, ugyan azokkal találkozik, és ugyan azt eszi, majd lefekszik és fejben kipipál még egy napot, tudva ennyivel kevesebb van már csak hátra.

Nekem kilenc hónap előzetes letartóztatás után megadatott az a lehetőség, hogy házi őrizetben, otthon a családom támogatását élvezve várhatom a tárgyalásom. A házi őrizet büntetőjogi értelemben enyhébb kényszerintézkedés, mint az előzetes letartóztatás, ám korántsem lazábban szabályozott.

A kontroll így is fenn áll, ami korábban csak a rendőrség szúrópróbaszerű ellenőrzéséből állt, 2013-óta kiegészíthető egy fejlettebb megfigyelési és ellenőrzési eszközzel a GPS-helymeghatározáson alapuló elektronikus lábbilinccsel. Igaz ennek a lábbilincs alkalmazásának is vannak technikai feltételei, mint például a mobiladat forgalmi lefedettsége, illetve a GPS-műholdak jelének vételére alkalmas elhelyezkedés, mégis sokkal több esetben lehetne használható ez a megoldás, mint ahányszor valóban alkalmazásra kerül. És persze ami a legfontosabb, kell egy ingatlan is ahová az ember haza mehet, illetve kell egy befogadó, aki gondoskodik a házi őrizetben lévő személyről.

A gyakorlatban a technológia elterjedése kissé lassú, de ma már nem csak a fővárosi gazdagok és híresek privilégiuma az otthon töltött házi őrizet, egyre gyakrabban alkalmazzák vidéken is a kényszerintézkedés e fajtáját. Két és fél hónap távlatából mégis kiváltságosnak érzem magam, hogy nekem megadatott ez a lehetőség, és újra azokkal lehetek, akik számomra fontosak.

Gondolhatnánk, hogy kilenc hónap még nem a világ vége, mégis amikor kilenc hónap után újra találkozik az ember a szeretteivel, annak tűnik. Annyi minden történhet ennyi idő alatt és történik is. Az első napokban be akar pótolni mindent, amit addig nem tett, egy jót ebédelni, megosztani az élményeket a szeretteivel, fürdeni egy kiadósat, és végre nem fél hatkor kelni az ébresztőre. Azonban az átállás sem ment egyik napról a másikra, hiába a megszokás nagy úr. Ébresztő nélkül is ébren volta fél hatkor, és észrevétlenül is folytattam otthon a börtön napirendet. Nekem beletelt pár hétbe, mire sikerült kicsit felengednem, és elhinni, hogy végre azt tehetek és akkor, amit csak akarok, persze a házi őrizet szabályait és a törvényeket betartva.

Miért is jó a házi őrizet? Mások nevében nem beszélhetek és nem is akarok, csak azt írhatom le, nekem miért jobb, mint az előzetes letartóztatás. Amióta itthon vagyok, lehetőségem van újból tanulni, ami számomra nagyon fontos, sajnos a büntetés végrehajtási intézetekben, erre nagyon korlátozott lehetőség van. Az internet segítségével lehetőségem van online nyelvtanfolyamon részt venni, ezen felül az egyetemi tanulmányaim igaz szünetelnek, mégis van lehetőségem szinten tartani az eddig elsajátított tudást. Lehetőségem van minden időt aktívan kihasználni, mind testi mind szellemi értelemben, és ami még fontosabb azzal tölteni az időt, ami számomra fontos.

Szerintem a sikeres prevenciós program része kell hogy legyen a sport, mert kitartásra és fegyelemre nevel, ami elengedhetetlen a későbbi társadalomba való visszatéréshez, erre azonban előzetes letartóztatottként nagyon korlátozott lehetőségei vannak a fogvatartottaknak, ezért amióta újra „szabad” vagyok ezt is igyekszem kihasználni. És ami szintén nem elhanyagolható a motiváció, lehetőséget kap az ember bizonyítani a családjának, a társadalomnak és nem utolsósorban a bíróságnak, hogy megbánta a korábban elkövetett hibáit, a törvényeket tiszteli és képes a társadalom hasznos tagja lenni.

Sajnos az előítéletek miatt erre a bizonyításra szükség van a későbbiekben mind a büntetés végrehajtási intézetben, mind a szabadulás utáni életben, hiszen büntetett előéletűként mindig viselnünk kell korábbi botlásunk bélyegét. A házi őrizet során lehetőséget kap az ember, hogy lelkileg felkészüljön, a rá váró évekre, amelyet elzárva kell tölteni, és ezzel a lehetőséggel élni is kell, ha meg akarjuk őrizni lelki egészségünket, hiszen a börtönben töltött idő nem fizikailag megterhelő a fogvatartottak számára, hanem érzelmileg.

Remélem nem csak nekem, hanem rengeteg házi őrizetben vagy börtönben lévő sorstársamnak is sikerül ez a felkészülés és szellemi megtisztulás, és mielőbb visszatérhetnek a szabadságba, ahol stabil, sikeres élet vár mindenkit, persze ha ők is tesznek érte.

Dávid

Tolatunk. Bal oldalamon egy ismeretlen srác, szabad kezével törölgeti az izzadtságát. Jobbja az én balomhoz bilincselve. Így vagyunk párban. Ez a rend. A rabomobilban elviselhetetlen a hőség. Fürdetlen, izzadt testünknek émelyítően bűzös szaga van. Forog a gyomrom, de látom a végét. Hamarosan leszállunk.

Birkamód lehajtanak minket a kocsiról, közben gyors népszámlálás, törzsszámmal válaszolunk, amikor halljuk a nevünk. Végre leszedik a bilincset, ami annyira rászorult egy rossz mozdulattól, hogy nyomott hagyott a csuklómon. Semmiség.

Ez nem gond és nem probléma. Beterelnek minket egy helyiségbe, ami nem lehet nagyobb 30 négyzetméternél. Füst és izzadság. Ez mindig így lesz? Van időm gondolkodni, hiszen sokáig maradok.  Nehezen férünk el. Egyre-másra jönnek a körszállítás utasai. Létszámban 60 felett járunk. Hirtelen levágódik a tátika. Egy smasszer vidám tekintete köszön be rajta. Csak annyit mond:

- Jön egy pedró! - tátika vissza.

Két perc és nyílik az ajtó. A hirtelen beállt csendbe, egy negyven körüli férfi lép be. Friss sebei, arról tanúskodnak, hogy nehéz napokon van túl. Üres tekintete meg arról, hogy mi vár még rá. Fél perc sem telik el, az egyik "menő" megszólítja.

- Mé vagy ben? Rabi, gyilok? Valami más? Mi van a szűtyődben? Mutasd csak!

- Nincs benne semmi.

Sovány vigasz. Aki a közelben van valamilyen módon kifejezi nem tetszését. Hamar megjelenik egy fontosabb személy, a duhajkodásnak vége, kezében papírok. Tekintete elárulja, hogy elege van a hétfőkből.

- Na, jónapot! Aki a nevét hallja, hangos igennel és a törzsszámmal válaszol! Aztán megindul a mögöttem álló kolléga után, és a mozgásukat követőbe rakják. Gond, probléma?!

Ekkor lépett előrébb, az amúgy is közelben helyezkedő "negyvenes"

- Kérek engedélyt.

- Mi a baj?

- Kérem vegyenek ki innen.

- Miért? Nem jó itt? Biztonságban van, vigyázunk mindenkire!

- Nagyon ké...

- Jó. Erre nekem nincs időm! Lépjen hátrébb! Na.

Elkezdik sorolni a neveket. Az enyém is közöttük van. Megindulok az ajtó felé, közben vetek még egy pillantást a "negyvenesre". Nem jó kezdet és nem lesz jó folytatás. Csak abban reménykedhet, hogy egyszer lejár a büntetés. Kilépek az ajtón és felráz a tiszta levegő. Majd ötven méteres folyosó.

- Megindul! - jön az utasítás és beleveszünk a rendszer mélyébe.

Isten hozott börtön. Isten hozott bűnös.

Az Adj Hangot Egyesület együttműködésével a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumában hamarosan elindul a Hessz FM börtönrádió. Női fogvatartottak készítik majd a műsorokat, akiknek képzése, felkészítése már zajlik és várhatóan idén áprilisától kezdik meg a rádiózást. -írja a Fővárosi Bv Intézet hivatalos honlapja.

Angliai mintát követve Magyarországon elsőként a Váci Fegyház és Börtönben kelt életre a fogvatartottak által kivitelezett, intézeten belüli műsorsugárzás. 1994-ben egy szigetországbeli büntetés-végrehajtási intézet igazgatója gondolta úgy elsőként, hogy az intézetben előforduló magas öngyilkossági arányszámok csökkentése érdekében létrehoz egy belső rádiócsatornát, ami az éjszakai órákban elterelné a fogvatartottak figyelmét az esetleges önkárosító cselekedetekről. Még abban az évben a BBC munkatársai létrehozták az első adásokat. Az Egyesült Királyságban a börtönrádió sikere azóta is töretlen, napi 24 órában, a hét minden napján zárt láncú televíziós rendszeren keresztül az ország 112 büntetés-végrehajtási intézetében sugároznak műsort.

A börtönrádió célja, hogy egy belső információs színteret alakítsanak ki fogvatartottaknak, fogvatartottak által. A Gyorskocsi utcai objektumban elhelyezett női fogvatartottak képzése már karácsony előtt elkezdődött. Az oktatók – pszichológusok, újságírók és segítő szakemberek – mentorálás keretében készítik fel a fogvatartottakat a rádióstúdióban folyó munkálatokra: a műsorok háttéranyagainak tervezésére, szerkesztésére, a hanganyagok vágására. A műsorsugárzás – a szigorú biztonsági szabályok betartása mellett – zártláncúan fog működni, csak az intézetben tartózkodó fogvatartottak számára lesz elérhető. A Hessz FM lesz az első nők által üzemeltetett börtönrádió, a rádió neve pedig a börtönzsargonban a zárkaajtókon lévő kis ablakra utal.

Sok sikert kívánunk a rádió egész stábjának, illetőleg reméljük, hogy hamarosan a gyakorlatban is hallhatjuk a börtönrádió első női hangjait.

Forrás és fotók: Fővárosi Bv. Intézet.

Peti súlyos testi sértésért tölti büntetését. Győrben munkatársa a börtönrádiónak. Tettét már többször megbánta, és komolyan keresi a visszailleszkedés lehetőségeit.

Édesanyámnak sok gondja volt velünk. Apám, akit nem szólítok édesapámnak, másféléves koromban hagyott el minket. Ő az akkori NSZK-ban dolgozott karosszérialakatosként, és mellette kint elvégezte a CNC esztergályos szakmát. Később meghallgattam apámat és anyámat is, hogy miért mentek szét, de igazából ma sem tudom, kinek van igaza.

Anyám szerint azért ment el apám, mert az orvosok azt mondták, hogy lebénul az egyik felem és a hároméves kort sem érem meg. Apám azt állítja, hogy míg ő kint dolgozott, anyám más férfi után nézett. Mindkettejüknek biztosan van igazsága, és az is biztos, hogy volt oka a válásnak. Ma már azonban ez nem nagyon számít.

Az igaz, hogy születésem nem volt egyszerű szülés és az is igaz, hogy betegen születtem, ezeket tudtam kiolvasni az orvosi papírokbból, amikor szerettem volna megtudni az igazságot 16-17 éves koromban, de hála Istennek, az orvosok tévedtek és nem lett semmi problémám.

Én csak arra emlékszem, hogy anyám újdonsült párjával, aki aztán a nevelőapám lett, sokat vittek orvostól orvosig, míg végül pesti orvosoknál kötöttünk ki. És ez így is maradt másféléven keresztül. Nevelőapám elmondta, nagyon sokat kellett cipelniük gyógytornákra és ez rengeteg időt elvett az életükből.

Amikor Pestre kerültünk orvosokhoz, nagyon meglepődtek. Olvasták a leleteket, és nem értették, hogy a leletek alapján hogyan jöhetek be a saját lábamon a rendelőbe. Az is előfordult, hogy az egyik pesti ortopéd főorvos már Győrből megkapta a leleteket, és amikor meglátott csak annyit kérdezett: „Biztos, hogy rólam van szó?”

Végül a sok hitetlenkedés után megkezdődtek a vizsgálatok. Szinte minden orvos megvizsgált, mert egy pici gyanú felmerült: ugyanis a bal karom nem volt olyan gyors reagálású, mint a jobb. Végül az egyik vizsgálat kimutatta, hogy a sok, fejlesztésre szánt, erőltett tornáztatás az izomrostok kárára ment. Kiderült az is, ha még sokáig így kezeltek volna, akkor nemhogy erősebb nem lettem volna, de a rostok teljesen elhaltak volna. Az izomzatom gyengeségének azonban mégsem ez volt a fő oka, hanem az, hogy a szervezetem olyan mérgező salakanyagot termelt, amely a károsította azt. Végül a gyógyszeres kezeléssel rendbe jöttem, azaz csak rendbe jöttem volna, ugyanis a vizsgálatok során asztmás lettem.

A diagnózis  megállapításához CT vizsgálat is kellett, és ez akkoriban nem volt olyan egyszerű, bár azért ez ma is kalandos mutatvány. A lényeg, hogy 1-2 éves gyerekek ritkán tűrik jól, ha egy csőbe fekteteik őket 15-20 percre és hangszórókon keresztül beszélnek hozzájuk. Én sem rajongtam a lehetőségért és minden erőmmel azon voltam, ne kelljen befeküdnöm. Akkor az ellenkezésemet úgy törték meg, hogy odakötöztek a géphez. Mindez olyan félelmet szült bennem, hogy befulladtam, és abba kellett hagyni a vizsgálatot. Kaptam asztmasprayt, amit szívni és fújni kellett, de úgy, hogy sípoljon és a fújóka végén lévő propeller forogjon. Állítólag ez nagyon tetszett nekem. A sok fulladás hatéves koromig nem múlt el, és nagyon rossz emlékeket hagyott, rengeteg éjjel lógtam az ablakban anyukámmal a hátam mögött, hogy friss levegőhöz jussak.

Úgy mondták, jó darabig problémát okoztam szüleimnek, éjjelente pedig a tesóimnak és persze az óvodában sem szerettek velem bajlódni.

Peti súlyos testi sértésért tölti büntetését. Győrben munkatársa a börtönrádiónak. Tettét már többször megbánta, és komolyan keresi a visszailleszkedés lehetőségeit. 

A szerkesztőségi munka során Peti mindig előállt valami meglepő történettel az életéből. Végül úgy döntöttünk, elmeséli a rádiónak, mi is történt vele, hogyan is telt az élete.

"1984 augusztus 14-én születtem Győrben. Édesanyám elmondása szerint, nagyon meleg idők jártak akkoriban. Én este születtem, de nem akármilyen körülmények előzték meg a világrajövetelemet. Úgy mondanám, hogy az Isten is akarta talán a létemet.

A harmadik gyerek lettem a családban, 5 évvel idősebb bátyám van és  egy nővérem, aki 10 évvel van előbbre, mint én. A születésem estéjén a lakásunkat festették, így az egyik testvérem a keresztszülőknél volt. Édesanyám este hozta haza autóval, de útközben hirtelen nagy vihar támadt, úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna, és a testvérem pedig megállás nélkül nyüsszögött, mert keresztéknél szeretett volna maradni.

És én ekkor gondoltam úgy, hogy meg kellene születnem. Kint zuhogott, tesvérem a kocsiban tombolt, és ekkor elfolyt a magzatvíz. Az egyik kereszteződésben a lámpa sárgán villogott, s anyukám, hogy minél előbb kórházba jusson, nem lassított, a baj pedig megtörtént. Egy Zsiguli elkapta a régi Skodánk oldalát. A kocsi kétszer átfordult a tetején, totálkárosra tört, de végül a kerekeire érkezett.

Anyukám addig még magánál volt, amíg látta, hogy tesvéremmel nincs különösebb baj, aztán eszméletét vesztette. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senkinek sem lett maradandó, komoly baja. Az már csak külön érdekesség, hogy ezt a kocsit apukám azért vette anyámnak, hogy terhessége alatt könnyebben és biztonságosan közlekedjen.

A kórház szülészetén tért magához édesanyám, és megindult a szülés, azonban érkezésemet újabb látványos elem színesítette. A szülészeten kisebb tűz ütött ki, és mivel az éjszakai ügyeletesek kevesen voltak, a kismamák igyekeztek oltani a tüzet.

A baj nem volt nagy, de a füst igen. A szülészorvos azonban higgadt maradt, és humorát sem vesztette el. Így biztatta édesanyám: „Nyomjon anyuka, mert elég forró a helyzet.” És anyám nyomott, ahogy kell, én pedig megérkeztem az új világba.

Börtönrádiót indított az Adj Hangot Egyesület a Váci börtönben, ami nemcsak szórakoztat, de segít visszatalálni a raboknak a jó úthoz, a kooperációhoz. A rádióból hamarosan országos hálózat is lehet. 

Februárban megszólal a börtönrádió a győri rácsok mögött, s maguk a fogvatartottak közlik rabtársaikkal a friss híreket. Emellett saját zenés, beszélgetős műsoraik lesznek, s már Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot is meginterjúvolták.

A közeljövőben várhatóan önök is hallhatnak a győri börtönrádió anyagából részleteket a kisalfold.hu-n hamarosan induló blogon, amit a nemrég indult börtönrádió egyik mentora, Sárai Evelyn komáromi tudósítónk gondoz. A büntetés-végrehajtás rendszerében nincs élő adás, jóváhagyáson megy át a most készülő anyag, és februárban megszólal a börtönrádió. A Kisalföld bepillanthatott abba, ahogy a 6 fogvatartott maga vágja a börtöninfót, a két zenés blokkot, a kommentáló „Reggeli triplát" s a vallási vagy művészeti témájú beszélgetést. Az utóbbi kitalálója, Vince naiv festő, már Fóton is volt kiállítása, ahol egyik képét Göncz Árpád felesége vette meg.

Czifrik Balázs, a börtönrádiót létrehozó és működtető Adj Hangot Egyesület önkéntes munkatársa elmondta: kikötés, hogy nemi erőszakot vagy kiskorú elleni erőszakot elkövető elítélt nem lehet rádiós, de a rabokkal hetente kétszer találkozó mentorok nem firtatják, hogy kit miért ítéltek el. Mi ettől még tudjuk, hogy többen a kábítószer vagy testi sértés miatt töltik éveiket a győri intézetben. A novemberben indult képzésen először a technikával ismerkedtek a rabok, majd maguk gondolták ki a műsort. A mélyen vallásos Attila például Várszegi Asztrikkal készített interjút, a pannonhalmi főapát a börtön falai között nyilatkozott. „Életem első interjúja mély víz volt, ott ült a főapát úr, az ajtóban állt a parancsnok úr, a börtönlelkész, mellettem a nevelőtiszt. A főapát nagyon készséges volt és sok időt szánt ránk" – számolt be az elítélt. Várszegi Asztrik például arról beszélt, hogy a szabadulók visszailleszkedéséhez szükség volna egy zsilipelő intézményre, hogy amíg a család nélkül álló volt elítélteknek nincs hová menniük, addig befogadást nyerjenek, s ne a börtönbe vezessen vissza az útjuk.

Úgy tudjuk, a váciak közt akad, aki szabadulása után rádiónál helyezkedett el, de nem ez a cél – mondta Czifrik Balázs –, hanem hogy a bent töltött idő legyen aktív és segítse a visszailleszkedést a „civil" társadalomba. Ennek fontosságát egy 9 évre ítélt rab, Gyula, a rádió egyik főszerkesztője érzékeltette a Kisalföldnek.

– Itt nagyon kevés különbség van a szerda és a vasárnap között, kis eltérésekkel egymást követik az ébresztő, a reggeli, a délelőtti program, az ebéd, a délutáni program, a vacsora és az alvás. Óra nélkül tudjuk az időt, ha nem vigyázunk, minden cselekvés automatizálódik, a gondolkodási képesség lecsökken, nem foglalkozik az ember azzal, hogy hogyan oldjon meg valamit. Sodródunk a napokkal, akár a hónapokkal is, és azon kapja magát az ember, hogy eltelt egy év. Miközben rengeteg minden történt odakint, itt bent nem tudok visszaemlékezni, mi volt fél évvel vagy két hónappal ezelőtt, mert nincs mihez kötni az időt. Sokszor nem találom a szavakat és nem gondolkodom – vallja a kábítószeres ügy miatt elítélt 28 éves, egyetemet végzett pénzügyi szakember. – A rádiózásban találtam meg azt, ami új, ami itt is valódi kihívást jelent és segít, hogy megőrizzem azt, aki voltam.

Forrás: kisalfold.hu

Ez a börtönnek is jó
Az Adj Hangot Egyesület által felkarolt műfaj szülőhazája Anglia, ahol már több száz intézetben jól működik. Vácon indult, Győrben és a Gyorskocsi utcában folytatódott és nemsokára nemcsak maguknak gyártják a műsort az intézetek, de egymásnak, sőt, a közeljövőben külső rádióknak is átadhatják, megállapodás szerint. A BV mindezt azért is előnyösnek tartja, mert a fogvatartottak előtt a pozitív példák és sorsok sokkal hitelesebben jelennek meg, ha elítéltek beszélnek róluk. Hozzátette: csak jó magaviseletű és dolgozó fogvatartottak vehetnek részt a programban.